„Éljünk egészségesen!” – beszélgetés és halkóstoló Festetics-palota, Budapest, 2013. február 20.

Az esemény meghívója és a részletes program INNEN letölthető PDF formátumban!

 

A Harmónia Orvosi és Művészeti Alapítvány rendezvénye
a Festetics-palotában 2013. február 20-án

Az összejövetel „Zenei árubemutató paródiával” kezdődött, amit Lévay Ferenc előadása követett a magyar halakról. Az elmondottakról meggyőződhettek a résztvevők egy halvacsora formájában.
A szakmai beszélgetést dr. Bene László vezette a megszokott tájékozottsággal és szakértelemmel, így sikerült a kérdés legfontosabb pontjait legalább érinteni.

 

Az elhízás világméretű népegészségügyi probléma. Sajnos, hazánk sem kivétel, hiszen a magyarokra sem jellemző az egészséges életmód. Az elhízás nem csupán esztétikai probléma, mert számos betegség kialakulása valószínűbb a túlsúlyos egyének esetében. A kötetlen beszélgetés témája az elhízás kialakulása, megelőzése, kezelése volt. Az összejövetel „Zenei árubemutató paródiával” kezdődött, amit Lévay Ferenc előadása követett a magyar halakról. Az elmondottakról meggyőződhettek a résztvevők egy halvacsora formájában.

Bevezető gondolatok az elhízásról

Dr. Halmy László: A Földön kétmilliárd elhízott és túlsúlyos ember él. Magyarország felnőtt korú lakosságának 20%-a elhízott és további 47%-a túlsúlyos – amint ezt országos vizsgálataimmal bizonyítottam. Sajnos, az előfordulás évi 1,1%-kal nő. A szervezet igyekszik a megszerzett testsúlyt megtartani, még átmeneti fogyás esetén is 8-10 év múlva az esetek legalább 75%-ában az eredeti testsúlyt ismét elérik. A gyógyítás eredményeinek elismerése mellett ezért alapvető a megelőzés, amelyben a főszerepet a kiegyensúlyozott táplálkozás biztosíthatja. Újabban a megelőzésben és a kezelésben a fehérjedús étkezés jelentőségét hangsúlyozzuk. Fontos azonban, hogy a tüszőhormonnal és kémiai anyagokkal szennyezett tengeri halak helyett a hazai halak nagyobb beviteli arányát szorgalmazzuk.

 

Dr. Túry Ferenc: Az elhízásnak számos szomatikus oka van, emellett kialakulásában a lelki tényezők sokszor szembeszökőek. Gyakran látjuk, hogy a testsúlynövekedés kiváltója valamilyen negatív (sokszor traumatikus) életesemény: szexuális zaklatás, válás, gyász stb. Ilyen esetekben a pszichoszomatikus mechanizmus valószínű. Ha az étrendbeli és életmódbeli tanácsok nem elegendőek, pszichoterápia jön szóba. A lelki háttér mellett a társadalmi-kulturális tényezők is lényegesek: a fogyasztás kultúrájának dominanciája, az emberi test kulturális üzenetének a változása.

 

Dr. Mohos Elemér: Testsúlycsökkentés céljából műtétet végezni akkor indokolt, ha az egyéb módszerek (például diéta, tréning) nem vezetnek eredményre. Metabolikus műtét mérlegelendő, ha a konzervatív terápia eredménytelen és a testtömegindex megközelíti a 40 kg/m2-t (2-es típusú cukorbetegség vagy egyéb súlyos társbetegség mellett a 30-35 kg/m2-t).
Laparoszkópos Roux-en-Y gyomorbypass (LRYGB) után a beteg testsúlyfeleslegének 80-90%-ától megszabadul, életminőségi mutatói normalizálódnak, a műtéttel kapcsolatos megelégedettségi index 94%. A 2-es típusú cukorbetegség miatt használt gyógyszerek az esetek 90%-ában, a magas vérnyomás és a magas vérzsírszint miatt szedett gyógyszerek az esetek 60-80%-ában hagyhatók el gyomorbypass után, 95%-ban rendeződik a savas nyelőcsőreflux és gyakorlatilag mindenkinél javulnak a mozgásszervi megbetegedések.
Az LRYGB 1967 óta már több millió emberen elvégzett beavatkozás, amely kis szövődményarány és csekély fokú utógondozási igény mellett biztosít hatékony és hosszú távú testsúlycsökkenést, mindezzel jó életminőséget és az elhízáshoz gyakran társult betegségek (2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, savas nyelőcsőreflux, mozgásszervi betegségek, alvási apnoe) nagyarányú gyógyulását, illetve javulását biztosítva.

 

Dr. Bene László: Az elhízás kezelésében alkalmazott konzervatív módszerek tartós eredménytelensége esetén jönnek szóba az invazív lehetőségek. Ezek során endoszkóppal vagy műtéti úton próbálunk olyan helyzetet kialakítani, amely a táplálékfelvételt vagy -felszívódást akadályozzák. Az endoszkópos módszerek közül a gyomorba helyezhető idegen test (gyomorballon) az a metodika, amely világszerte elterjedt, széles körben alkalmazott, egyszerűen kivitelezhető, kevés mellékhatással jár, mégis az esetek közel 90%-ában effektív a súlycsökkentésben. A módszert az 1980-as évek közepe óta alkalmazzák, és ma már rendelkezésre áll olyan gyomorballon is, amelynek a mérete változtatható, növelhető, a gyomorban hosszabb ideig benntartható, ami a hatékonyság egyértelmű növekedésével jár. Az utóbbi néhány évben jelentős fejlődés tapasztalható ezen a téren, számos új, ígéretes endoszkópos technika látszik a horizonton az elhízás invazív kezelésére.

 

Dr. Zajkás Gábor: Martijn B. Katan a New England of Journal Medicine 2009. február 26-i számában írja: „…nincs még egy olyan betegség, amelynek annyi gyógymódja lenne, mint az elhízásnak… Nyilvánvalóvá vált: a különféle diétás kezelések hatására kettő-négy év alatt kialakuló legjobb átlagsúlycsökkenés 3-4 kg… Nincs szükség újabb diétás próbálkozásra – paradigmaváltás kell!” Ezután felhívja a figyelmet a Franciaországban létrehozott EPODE (Ensamble, Prévenons L’Obésité des Enfants – Együtt, előzzük meg a gyermekek elhízását) elnevezésű ígéretes programra.
Az EPODE 1992-ben kezdődött: két francia kisvárosban (Freurbaix és Laventie) a teljes lakosság elhatározta, hogy az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás általános bevezetésével meggátolják a gyermekkori (és felnőttkori!) elhízás kialakulását. A programban részt vesz a polgármestertől kezdve minden felnőtt és gyermek. Rendszeres közös események (szakemberek bevonásával) – sport, ételkészítés, szakkörök stb. – jellemzik a programot. A túlsúlyos gyermekek aránya a két városban 2005-re 8,8%-ra csökkent, a szomszéd városokban 17,8%-ra nőtt.
Ma már az EPODE International Network (EIN) irányítja és támogatja az EPODE terjesztését. Jelenleg hét országban több mint 300 város (Franciaország, Belgium, Görögország, Hollandia, Románia, Dél-Ausztrália, Mexikó) és több mint 20 millió ember vesz részt a programban.

Beszélgetés az elhízásról

A tematikus este szakmai beszélgetését dr. Bene László vezette a megszokott tájékozottsággal és szakértelemmel, így sikerült a kérdés legfontosabb pontjait legalább érinteni.

Dr. Halmy László arról beszélt, hogy földünkön legalább kétmilliárd elhízott vagy túlsúlyos ember él, akik közül 200 000 szuper túlsúlyos, tehát konzervatív módszerrel biztosan nem kezelhető. Magyarországon a lakosság 20%-a elhízott és 47%-a túlsúlyos. Ebben nemcsak a rossz táplálkozás és a mozgáshiány játszik szerepet, hanem mintegy 25 egyéb tényező is befolyásolja a testsúlyt. Hangsúlyozta a nevelés, életmód fontosságát, valamint kiemelte, hogy a gyógyszeres kezelés nem hozta meg a remélt eredményt.

Bene dr. érdekes közleményt idézett, miszerint lehetséges, hogy az elhízottak mortalitása kisebb, mint a normális testsúlyú populációé.

Tóth Tamás dr. ennek vélhető okát például abban látta, hogy az elhízottak többször járnak orvoshoz ellenőrzésre. Hosszabban beszélt a fogyás természetes lehetőségeiről. Hangsúlyozta, hogy a fogyás nem azonos a sorvasztással. Utóbbi tartós eredményt nem hozhat. Nők esetében heti 0,7 kg, férfiaknál 1,0 kg az a testsúlyvesztés, ami reményt adhat a tartós eredményre. Hangsúlyozta, hogy a fogyás mindig közös munka, például páciens-orvos, páciens-dietetikus stb. között.

Bene László dr. számos betegnél végzett endoszkópos gyomorballon-behelyezést. Tapasztalata szerint 40-44 kg az a testsúlyvesztés, amit ezzel a módszerrel el lehet érni.

Bende János dr. az elmúlt években mintegy 1600 gyomorgyűrűműtétet végzett. Kiemelte, hogy a módszer előnye, hogy nem okoz felszívódási zavart, a páciens egyszerűen kevesebbet tud enni. Ezért a beavatkozás elvégezhető gyermekeken és még szülni akaró fiatal nőkön is. Tapasztalata szerint a módszer segítségével évi 50 kg-ot lehet leadni.

Mohos Elemér dr. gyomorbypassműtéteket végez, ezek során szerzett tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Ez a fajta beavatkozás mesterséges felszívódási zavart hoz létre, ez vezet fogyáshoz. Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy hiánytünetek bekövetkeznek-e? Szerinte erre egyértelmű válasz még nincs. Saját gyakorlatában rendszeres laboratóriumi ellenőrzést végeznek. Eddig súlyosabb felszívódási zavarral nem találkozott.

Zajkás Gábor dr. a diétás lehetőségekről beszélt. Érdekes hasonlatot hozott, miszerint az elhízás olyan, mint a kolera, együttesen kell harcolni ellene és megelőzni. Hangsúlyozta a nevelés jelentőségét, amit gyermekkorban kell kezdeni. Kiemelte a közösség erejét a táplálkozási szokások és az életmód kialakításában.

Túry Ferenc dr. az elhízást a szenvedélybetegségek közé sorolja, de hangsúlyozta, hogy az étkezés öröme fontos mindenki számára. Beszélt a társadalmi felelősségről, az egészségtelen táplálkozás marketingjének káros hatásairól is.